DE / HU
Mindannyian szereplői vagyunk a történetnek
Elkövetők, követők, nézők, érintettek… és azok, akik közbeavatkoznak. Ki vagyok én egy konfliktushelyzetben? Ki szeretnék lenni? És ki akarok lenni?
Itt megvizsgáljuk a különböző szerepeket – felelősségvállalással, de hibáztatás nélkül. Mert minden hozzáállás számít.
Amikor gyerekek közötti zaklatásról vagy erőszakról beszélünk, az első gondolat gyakran az, hogy: „Ez nem az én dolgom.” „Az én gyerekem nem csinál ilyet.” „Ez a pedagógusok feladata.”
De az igazság:
Mindannyian játszunk egy szerepet – akarjuk vagy sem.
A gyerekek nem csak szavakat vesznek át, hanem egész hozzáállásokat, reakciókat, még a hallgatásunkat is.
Legyünk szülők, nagyszülők, pedagógusok vagy szomszédok – a viselkedésünk befolyásolja azt a légkört, amiben a gyerekek felnőnek.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindent rosszul csinálunk. Épp ellenkezőleg: ez azt jelenti, hogy ahhoz is megvan bennünk az erő, hogy jól is cselekedjünk.
A szerepek nem kőbe vésett dolgok.
Amit a gyerekek eljátszanak, azt megtanulják – amit megtanulnak, azt el is felejthetik. És amit tőlünk látnak, az egyszer csak természetessé válik számukra.
Szóval, kezdjünk neki! Nem tökéletesen, hanem őszintén. Nem egyszerre mindent – de valahol.
Mert ez a szerep az, ami számít.
Tartalom